Az öt Oscar-díjjal kitüntetett klasszikus igazi csemegézést kínál a rettegni vágyóknak, hiszen máig ezt a filmet tartják a világ legsikeresebb pszichothrillerének, mi a mai bűnügyi filmek mintapéldányául szolgál.

Őrült gyilkos szabdalja az ország fiatal nőit, látszólag válogatás nélkül, elrabolja, majd lelövi, megnyúzza őket, hulláikat pedig vízbe dobja. A módszer kegyetlen, de nem egyedi. Mégsem tudnak azonnal rámutatni a gyanúsítottra, hiszen a kegyetlenségeiről ismert Dr. Lecter (Anthony Hopkins) épp rács mögött tartózkodik, így csak arra lehet következtetni, hogy valaki más utánozza a módszereit.

Kicsoda? A kérdés megválaszolásával a kezdő FBI-ügynököt, Clarice Starling (Jodie Foster) nyomozót bízzák meg. A törékeny lány rá is áll az ügyre, segítségként pedig megkapja az őrült orvost, aki az Egyesült Államok egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkosa, de szerencsére már hosszú évek óta a baltimore-i börtön különleges osztályán őrzik a világ elől. Lecter "visszavonult" pszichiáter, s a lehetséges elkövető Buffalo Bill (Ted Levine) is a páciense volt.

Ám mégsem mennek ennyire egyszerűen a dolgok, hiszen az életfogytiglanig szigorított fegyházra ítélt Lecternek nehéz akármit is felajánlani az együttműködésért. Emellett a doktor nemcsak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így aztán a fiatal nyomozónak egyáltalán nincs könnyű dolga vele. Lecter segíthet, ha akar. Ugyanis aligha akadna bárki, ki jobban ismerné a pszichopata sorozatgyilkos gondolkodását, mint egy másik pszichopata sorozatgyilkos, aki ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik és még pszichológus is. Lecter csak akkor enged bepillantást Clarice-nek a szabadon garázdálkodó gyilkos elméjébe, ha minden általa adott információért cserébe a lány is elmesél egy számára fontos korábbi élményét. Kölcsönös pszichoanalízisük által lassan, de biztosan halad a nyomozás, a néző pedig nemcsak a nyomozásról, de a motivációkról is egyre többet tud meg.

A film kellően lassú ahhoz, hogy mindenre jól lehessen figyelni. Egyre közelebb kerülünk az elborult elmék rejtelmeihez, az emberek sötétebbik oldalához, ahol senki és semmi nem számít, csak a beszűkült tervek. Ezekre pedig nincs hatással sem az áldozatok esdeklése, sikítozása, drámai rábeszélése, semmi. Valamint alkalmunk nyílik arra is, hogy megtudjuk, miért űzi olyan elszántan a rosszat a fiatal rendőrnő.

Sikeresen akarja elvégezni "vizsgafeladatát"? Természetesen, de ennél több késztetés van benne. Clarice apja szintén rendőr volt, de még fiatalon meghalt. Ezért a lány nevelőszülőknél nőtt fel vidéken, és esténként azt kellett hallgatnia, ahogyan a nevelőapja által húsvétra levágott bárányok fájdalmasan bégetnek. Azóta Clarice mindig hallja álmában a bárányokat, és mindent megtenne, hogy elhallgassanak. Ezért lépett be az FBI-ba is, hogy sok jót tegyen, és ezzel elmulassza rémálmait. Ezt szimatolja meg Lecter doktor is, az őrülten zseniális elme, kiről nem szabad elfelejtenünk, hogy egyben egy nagyon kegyetlen gyilkos is, mert roppant kegyetlen tettei közt szerepel az is, hogy egyszer még egy népszámlálót is megevett, egy másik alkalommal pedig úgy harapta ki egy kórházi nővér nyelvét, hogy a pulzusa közben nem ment 80 fölé.

Míg ők egymást fejtegetik, Buffalo Bill újra lecsap. Egy szenátor leányát kapta el, fogva tartja, és valószínűleg kínozza is. A doktor pedig szűkölködik a válaszokkal. A néző pedig egyre kényelmetlenebbül kezdi érezni magát foteljében, mert szüntelenül motoszkál fejében a kérdés, hogy vajon ki a veszélyesebb? A láthatatlan rém az utcákon, vagy az üvegkalitkában élő Lecter? Ugyanis nem szükséges vicsorgó, nyáladzó vadállatként ábrázolni a legőrültebb embert, lehet úgy is, hogy az már szinte túl civilizált ahhoz, hogy a társadalom be tudja fogadni. Mert a doktor a legpuritánabb öltözetén (sosem volt pazar a rabruha) is átragyog a műveltség, a kifinomult intelligencia, és udvariasságával, rezzenéstelen, gyíkszerű tekintetével is olyan félelmet tud kelteni, mi ellen csak a teljes leszíjazással lehet védekezni. Átmenetileg, és még azzal sem hatásosan. Ő ugyanis az intelligens csúcsragadozó, aki akkor és úgy valósítja meg elképzeléseit, amikor és ahogy akarja.

Mégsem tűnik meseszerűnek a történet. Sőt, meglehetősen valóságszerűnek, még személyesnek és bensőségesnek is hat. Még az is belefér, hogy a szenátor lánya ritka ellenszenves tud lenni megmentése pillanatában, és az is, hogy a szereplők a kamerába beszélnek, ami akkoriban még újszerű megoldásnak számított. A Buffalo Bill és a véletlenül betoppanó Clarice közötti leszámolás is - amit éjjel látó szemüveggel "követhetünk végig" - meglepő volt, az pedig szinte határozottan pimasz megoldás, hogy Lectert csakúgy hagyták elsétálni a film végén.

A Thomas Harris regénye alapján készült "The Silence of Lambs" című 114 perces produkció az 1991-es év sikere volt (nálunk csak egy évvel később mutatták be). Az Akadémia 1992-ben Jonathan Demme filmjét szinte minden létező elismeréssel elhalmozta. Hannibal "a Kannibál" Lecter vérfagyasztó megformálásáért Anthony Hopkins, a szende, ámde elszánt Clarice Starling eljátszásáért pedig Jodie Foster kapott Oscar-díjat. A legjobb rendezésért Jonathan Demme vihette haza a szobrot, a legjobb adaptált forgatókönyv pedig Ted Tally munkáját dicsérte.
A bárányok hallgatnak
(Silence of the Lambs)

Rendezte: Jonathan Demme
Szereplők: Jodie Foster, Anthony Hopkins, Scott Glenn, Anthony Heald, Brooke Smith, Ted Levine, Diane Baker, Kasi Lemmons, Charles Napier, Roger Corman, George A. Romero, Bill Miller, Harry Northrup, Leib Lensky, George Michael.