Fantasztikus jelenségek sora szövi át a művet. A Sátán Moszkvába érkezik, és jelenlétével alaposan felkavarja a városlakók életét. Ennek következtében van, aki - szó szerint - elveszíti a fejét, más nagyon rövid idő alatt egészen máshol találja magát - méghozzá pucéran -, titokzatos módon költöznek be- és hagyják el otthonukat egyik pillanatról a másikra, és akad, akit elmegyógyintézetbe zárnak. Mindez előre megjósoltatott, de mint ahogy a rossz hírekről nem könnyű tudomást venni, ellenben sokkal egyszerűbb legyinteni és figyelmen kívül hagyni, vagy megszabadulni attól az egyetlen személytől, aki tisztán látja a történések miértjét.

Moszkvában épp Nyikolaj Makszjudov Poncius Pilátus című darabját próbálják, a színházban segédrendezőként alkalmazott szerző legőszintébb, legjobb darabját, ám hirtelen elhalasztják a premiert. Ekkor érkezik a városba a Sátán, Woland professzor, a fekete mágia doktorának képébe bújva, hogy leleplezze a Pontius Pilátus című darab kavarta felfordulás kulcsfiguráit, és megleckéztesse a rendszer rabszolgáit.

A Proletár Írók Szövetsége - Berlioz polgártárssal az élen - bojkottálni akarja a darabot, és likvidálni az írót. Ám a Sátán segítségével sorra lelepleződnek le az álszent, egoista, privilégista intrikusok, a moszkvai kultúrelit alakjai, akik elárulták a forradalmat, és meghamisították vívmányait.

Makszjudov, a Mester álmaiban az utóbbi időkben többször is megjelent a Sátán. Nyugtalanító érzés keríti hatalmába, arra gondola, hogy következő művében ezzel a témával fog foglalkozni. Erről be is számol szerelmének, a férjezett Margarita Nyikolajevnának, akit megrémít az író őszintesége. Amikor azonban Makszjudov személyesen is találkozik a fekete mágia professzorával, már teljesen biztos lesz abban, hogy a sátán garázdálkodik Moszkvában.

Erre Margaritát is figyelmezteti, de ő nem hisz neki. Az írót hamarosan elmegyógyintézetbe zárják. Woland professzor pedig megszervezi a Poncius Pilátus bemutatóját. A mű egyaránt tartalmaz filozófiai, társadalmi, politikai értelmezést, miközben a művész művészetért vívott harcába és magánéletébe is betekintést ad.

Nehéz meghatározni a cselekmény fő vonalát, valamint annak valóságos tartalmát, mivel éppúgy helyezhető középpontba a magánélet és a szerelem, mint a harmincas évek ördöngősséggel teli Moszkvája, a Ponczius Pilátus filozófiai szerepét nem is taglalva. Az is játékra csalhatja a képzeletet, hogy Makszjudov szerepe mögött vajon maga Bulgakov bújik-e meg vagy netán Gorkij?

Az azonban bizonyos, hogy A Mester és Margarita nemcsak a huszadi századi orosz, hanem az egyetemes regényirodalom kiemelkedő alkotása, mi sokrétegűségének köszönhetően az egyik legtöbbféleképp értelmezett alkotás. Műfajában és stílusában egyaránt keveredik a romantika, a realizmus és az abszurd, mégis sikerült egységes egészet alkotnia.

A regényből 1972-ben Aleksandar Petrovic készített filmadaptációt olasz-jugoszláv koprodukcióban, melyhez Ennio Morricone szerezte a zenét. A 93 perc hosszúságú dráma alapművé vált. Woland professzort Alain Cuny, a Mestert Ugo Tognazzi, Margaritát pedig Mimsy Farmer alakította. Mihail Bulgakov regényéből a forgatókönyvet írta Aleksandar Petrovic, Amadeo Pagani és Barbara Alberti. A filmet rendezte Aleksandar Petrovic. Az operatőr Roberto Gerardi volt.

A műből 1990-ben egy lengyel filmsorozat is született, 1994-ben pedig egy kevéssé ismert orosz adaptáció, Jurij Kara rendezésében. Jelenleg egy orosz sorozat készül A Mester és Margaritából, mi vérge legyűrte az egyház ellenérzéseit, mi a filmesek "ötödik evangélium" adaptációjának tekintette a tervet.

Csomós Éva